Ihlető dalok

A történetet alapvetően két dal ihlette. Azon felül, hogy folyton ezeket hallgattam írás közben, a szövegük, a hangulatuk is méltóvá teszik őket arra, hogy a történetem „himnuszainak” nevezzem őket. Vagy ha úgy jobban tetszik, ha valaha film készülne a TITWIE-ből, akkor ezek lennének a főbb zenéi. :)


Ez a dal volt a múzsám. Amikor megértettem a szövegét, úgy éreztem, mintha egy hivatásos kiválasztott énekelné. Nem hiába címadó, és a történetben is fel-felbukkan :) A fordítást lentebb olvashatjátok. Saját munkám, ennek megfelelően nem a legpontosabb, inkább a hangulatát szerettem volna átadni.


Ez az út véget ér

Fuss.
Ez lenne a végzetünk?
Rejtőzz el.
A szabadság a miénk, amíg el tudunk menekülni.
Az árnyékokban járunk, most még,
De mind tudjuk…
Közeleg a mi időnk.

Ha ez az út véget ér,
Ne mondd, hogy értelmetlen volt.
Nem lesz kompromisszum,
Egyszerre zuhanunk és emelkedünk fel.
Te tartottál meg végig, és te tanítottál meg rá.
Azt hiszem, most már készen állok.
Ha ez az út véget ér,
Ez volt az én utam.

Vérbe írnak minket,
És így fognak ránk emlékezni.
Kilábalunk az árnyakból. Ki fogunk.
Kiemelkedünk az árnyak közül.

Ha ez az út véget ér,
Ne mondd, hogy értelmetlen volt.
Nem lesz kompromisszum,
Egyszerre zuhanunk és emelkedünk fel.
Te tartottál meg végig, és te tanítottál meg rá.
Azt hiszem, most már készen állok.
Ha ez az út véget ér,
Ez volt az én utam.

Lassan elhalványul a bőröm alatt…
Íme, egy élet megbánás nélkül.
Viszontlátlak még egy napon.
Adj nekem szeretetet, vagy add meg a halált.
Tudja bárki is szívből mondani…

Hogy ez az út véget ér?
Ez az, ahol az életem kezdődik.
Ha ez az út véget ér
Semmi sem lesz értelmetlen
Nem lesz kompromisszum
Egyszerre zuhanunk és emelkedünk fel.

Ha ez az út véget ér…
Akkor ez volt az én utam.

Ezt a dalt sokkal régebb óta ismerem, minthogy egyáltalán rákattantam volna az Éhezők Viadala jelenségére. Kemény, szókimondó, fájdalmasan igaz.


Vincze Lilla - Nem kell a zászló

Miért látszik úgy, hogy minden elveszett?
Miért, hogy minden út a pokolba vezet?
Miért tanultunk így meg ölni?
Miért nem félünk semmitől?

Nézd, hogy milyen könnyű nem gondolni rád.
Célpont vagy nekem, egy bábu semmi más.
Eltalállak… ügyes voltam.
De ne dicsérj meg, nincs miért.

Miért gondolod, hogy te majd más leszel?
Miért lennél más, ha védekezni kell?
Nem érzel majd semmi szégyent.
Ez a dolgod, ne gondolj rá!

Nem kell a tűz, én nem lángolok,
Nem kell a hit, ami régen.
Nem kell a zászló, én így harcolok.
Ó, micsoda szégyen!

Higgadtan várj, így biztosra mész,
A pillanat eljön majd érted.
A hit csak zavar, és fellelkesít,
Így nem lehet, csak hideg fejjel.

Nem kell, hogy gondolkodj, pár szó elég,
A parancsot így is érted.
Ne gondolj Rám, ez csak megzavar.
Ha hibázol most, akkor véged.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése